Portya beszámoló

Október utolsó hétvégéjén felkerekedett a cserkészcsapatunk, hogy megmásszuk a Rám-szakadékot és közösen eltöltsünk egy hétvégét. A tervünkbe csak az időjárás avatkozott bele, így a szakadékot nem mi hódítottuk meg, hanem az eső, de ez nem szegte a kedvünket. Célba vettük a falut és annak lakóit, és egy nagy kereskedő játékba csaptunk bele, óriási sikerrel. Nem maradt el a cserkészeink kedvenc játéka sem, a méta, amit a hideg szeles idő ellenére is kitartóan játszottak közösen a kicsik és a nagyok, valamint a „Nutella futást” is kipróbálhattuk.

Reméljük mindenki gazdagodott élményekkel és kellő történelem tudással is.

Október 23.

1956. október 23-a örökké élni fog a szabad emberek emlékezetében. Ezen a napon nem csak magyarok, idősek vagy fiatalok áldozták életüket a hazáért, hanem nagyon sok cserkész, akiknek utolsó percben is a cserkészet alapítójának híres mondata lebeghetett a szeme előtt: „Igyekezzetek ezt a világot egy kicsit jobb állapotban magatok mögött hagyni, mint a hogy találtátok: úgy amikor eljön halálotok órája, boldogan halhattok meg abban a tudatban, hogy nem vesztegettétek el az időtöket, megtettétek, ami tőletek telt.” Így nem mehetünk el megemlékezés nélkül a mai nap mellett. A cserkészcsapatunk a falu lakóival közösen tartott ünnepségen vesz majd részt.

Találkozzunk cserkész egyenruhában 2017. október 23-án (hétfőn) este 6-kor a Közösségi Ház udvarában, ahonnan közösen elmegyünk elhelyezni a megemlékezés koszorúit, majd azt követően részt veszünk a Közösségi Ház Dísztermében Schäffer Erzsébet által tartott „1956 Gyermekszemmel” című emlékezésére!

Októberi Csapat Portya

Az idei évben, a hagyományos őszi portyánk  alatt,  a csapattal közösen is megmásszuk a Rám-szakadékot. Október 27-től (péntek) 29-ig (vasárnap), az őszi szünet első hétvégéjén kényelmesen el tudunk menni 3 napra, hogy bejárjuk a Visegrádi-hegység egyik közkedvelt kiránduló helyét, és együtt pihenhessünk és játszhassunk egy kicsit.

Jelentkezési határidő: 2016. október 25. (szerda) az őrsvezetőnél/rajvezetőnél továbbá a részvételi díj elutalásával a csapatunk számlájára. (Magnet Bank) 16200010-10058152-00000000. (A megjegyzés rovatba kérjük feltüntetni a cserkész nevét.) Akinek az utalás vagy az anyagiak gondot okoznak, kérem jelezze, megoldjuk!

Szállás:
Dömös Plébánia (Cím: 2027 Dömös, Kossuth Lajos út 45.)
Részvételi díj:
5200 Ft / cserkész
Utazás: 
Találkozó: október 27., 16.45-kor Csobánka, Fő tér
Érkezés: október 29., 13.00 és 14.00-között Csobánkára illetve ha minden jól sikerül akkor Pilisszentkeresztre

Amit hozni kell, vagyis mire lesz szükséged:
• 3 napos portya felszerelés
• péntekre vacsora és szombatra reggeli
• csajka és étkészlet
• meleg ruha, esőkabát
• túra bakancs, papucs
• hálózsák, kispárna, alvós plüssállat (kicsiknek)
• tisztasági felszerelés (pl.: törölköző, szappan, fogkefe stb.)
• TAJ kártyáról, személyigazolványról, diákigazolványról és egyéb kedvezményre jogosító kártyákról másolat
• személyes gyógyszerek (pl.: allergia, elleni)
őrsönként 1 üveg lekvár vagy Nutella (őrsvezetővel egyeztetve)

NE HAGYD KI, JELENTKEZZ TE IS!

Október 06.

Az aradi vértanúk emléknapja…

 Október 06-án, pénteken, országosan ezernyi gyertya láng gyullad majd este a sötétségébe, hogy a megemlékezés lángjai bevilágítsák az éjszakát.
Mivel csapatosan nem tudunk részt venni a falu megemlékezésén az iskolai és különórai elfoglaltságok miatt, annak ellenére gondoljunk a hazánkért életüket áldozott vértanúinkra. Gyújtsunk egy 

gyertyát pénteken este otthon, tegyük az ablakunkba, hogy így világítsa be a megemlékezés lángja a szobáinkat és a szívünket is.
Öltözz be cserkész egyenruhába, vagy csak vedd fel a nyakkendődet és készíts egy fotót magaddal és a gyertyával, majd küld el a részünkre e-mailben/facebookon, hogy az így elkészült képekből csinálhassunk egy órási montázst.

Csobánkán a falu ünnepsége este 5-kor kezdődik a Baross Péter Közösségi házban.

“Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.”
Kiss Ernő – 1849. október 6