A mai napon az egyházközséggel közösen ünnepeltük meg a csapatunk 20 éves születésnapját. A szentmisén közösen adtunk hálát Istennek az eltelt 20 év izgalmaiért, kalandjaiért és az összekovácsolódott közösségért. Köszönetet mondtunk az alapítóinknak, a Walper István Alapítványnak, a vezetőinknek és a parancsnokainknak, az egyházközségnek, valamint a szülői munkaközösség minden egyes tagjának, mert az önként vállalt munkájukkal, folyamatosan azon dolgoztak/dolgoznak, hogy jobbá tegyék ezt a világot, jobbá, mint azt ahogy kapták. Külön öröm volt számunkra, hogy a régi cserkészeink és az I. Cserkész Kerület Elnöksége is képviselte magát a programon.
Porva Irén nővér, Walper Ferenc atya, Rácz Zoltán (1997-1999 parancsnok), Szabó Péter (1999-2006 parancsnok), Füszfás Balázs (2006-2009 parancsnok), Paksy Gergely (2009-2016 parancsnok) Kajtor András (2016-tól parancsnok) és az Alapítvány minden egyes tagját is ki lehetne még emelni, hogy hálánkat fejezzük ki nekik.
A Szentmise keretein belül átadásra kerültek a csapatunk hagyományos elismerő díjai is. Az év során folyamatosan figyeltük mind a kiscserkészek, mind a cserkészek munkáját is. 2017-2018-as iskolai időszakban az év kiscserkésze Novák Bori lett, míg az év cserkésze Juhos Matyi. Nem csak a cserkészek teljesítménye lehet kiemelkedő, hanem a vezetőké is. Idén Markolt Péter kapta meg a csapat vezetői díját. Gratulálunk nekik!
Ezzel természetesen a programoknak nincs vége! Egy hét múlva kezdődnek a próbák, és előttünk van még egy nyári tábor is. Találkozunk hamarosan!