Címke: teljesítménytúra

Októberi emléktúra

Októberi emléktúra

A pomázi 937. Szent Tarzicius Cserkészcsapat hagyományaihoz híven idén ősszel is megrendezi emlék- és teljesítménytúráját. Az emléktúra mindenki számára nyitott, a cél épülete viszont (A 484/2020. (XI. 10.) Korm. rend. 3. 6/C § (3) pontja szerint) 18 éven felülieknek csak védettségi igazolvánnyal látogatható, ezért ha az idő is engedi, akkor lesz lehetőség az udvaron is enni-inni.

Találkozó: 07:45-kor Csobánka Főtéri buszmegállóban (07:57-kor már indul a busz), vagy 08:35-kor a Pannóniatelep HÉV állomáson.

Mit hozz magaddal? Tömegközlekedéshez diákoknak 375 forintot (2x 125 forint busz, 1x 125 forint HÉV), felnőtteknek 750 forintot, a nevezési díjat, diákigazolványt, szendvicseket reggelire és kora ebédre, min.1 liter innivalót.

Facebook esemény: ITT
Időpont: Október 16. szombat
Rajt: H5 HÉV, Pannóniatelep HÉV állomás
Cél: Pomáz, Katolikus Plébánia, Nagyterem Templom tér 1/a (térkép), pihenés és evés-ivás után innen utazunk haza majd busszal, vélhetően elérjük a 14:38-as, vagy 15:38-as buszt (ez a túratempónktól függ).
Előzetes regisztráció: (október 13. 23:59-ig!): Jelentkezés
Nevezési díj: Október 13-ig előjelenkezőknek 700 Ft, egyéb esetben 1000 Ft. Mindenkit kérünk, hogy csak akkor jelentkezzen előre, ha biztosan jön, mert mi ezen adatok alapján már előre vásárolunk. Fontos tudnunk, hogy nagyjából hány főre számítsunk. ” A cserkész takarékos.”
GPX fájlok: ITT

A célban a szokásos finomságok, emléklap és kitűző várja a túrázókat. Kérünk titeket, hogy hozzatok magatokkal POHARAT, hogy minél kevesebb műanyag pohárral kelljen terhelni a környezetet. Térkép (Pilis- és Visegrádi-hegység) és fejlámpa a hosszabb távokon ajánlott!

S táv:

Októberi Emléktúra S (12,3 km / 270 m)
Pannóniatelep, HÉV állomás – Szentendre –  Kő-hegy –  János-forrás – Pomáz
Rajt: 8.00 – 9.00
Szintidő: 7 óra

Forrás: https://937.cserkesz.hu/teljesitmenytura/?fbclid=IwAR3lelUNSX4OyUvEHAPj8xWxNLC6o236N6B_7tmZnmESLV7F2SMg6ADLwcI

Márciusi emléktúra

Kedves Cserkésztestvérek és Szülők!

Az idei évben útvonalakban és az állomásokon ellátmányban is megújulva vár Titeket a pomázi 937. Szent Tarzicius Cserkészcsapat által megrendezésre kerülő márciusi emlék- és teljesítménytúra, ezúttal 2018. március 17-én.

Részletek:
A korábbi három táv helyett idén négy távon van lehetőség indulni:

  • Márciusi Emléktúra S (14,6 km / 527 m) Rajt: 8.00-9.00
  • Márciusi Emléktúra M (25,8 km / 820 m) Rajt: 7.30-8.30
  • Márciusi Emléktúra L (36,6 km / 1086 m) Rajt: 7.30-8.00
  • Márciusi Emléktúra XL (49,6 km / 1723 m) Rajt: 7.00 – 7.30

Az S-es távot KCS őrsöknek és családoknak is, az XL-es távot csak tapasztalt túrázóknak ajánlják. Érdemes lesz az elkövetkezendő hetekben követni a facebook oldalát a szervezőknek, mert fényképes beszámolókkal fogják bemutatni az útvonalakat.

Rajt: H5 HÉV, Csillaghegy megálló
Cél: Pomáz, Katolikus Plébánia,
Előjelentkezés: 2018. március 14. 23:59-ig az alábbi linken: https://goo.gl/forms/84e8vYlc7kSnoyVr2

Kérnek mindenkit, hogy jelentkezzen előre a fenti linken, mivel a jelentkezők száma alapján tudnak előzetesen készülni a programra. Aki végül mégsem tud részt venni a túrán, kérik, hogy jelezze azt a szervező cserkészcsapat részére. Nevezési díj: Cserkészeknek egységesen 700 Ft.  A célban a szokásos finomságok, emléklap és kitűző várja a túrázókat. Valamint kérik, hogy aki teheti, hozzon magával POHARAT, hogy minél kevesebb műanyaggal szennyezzük környezetünket. ”A cserkész takarékos.”

A szervezők nevében:
Forgách Márton csst.
Szent Tarzicius Cscs.






Márciusi emlék és teljesítménytúra

Az olvadó hó kis patakokkal frissíti az erdőt, előbújnak a hóvirágok és rügyeznek a fák. Már csak te hiányzol a kora tavaszi erdőből. Gyere és légy része a pilisi erdők ébredésének! A pomázi 937. Szent Tarzicius Cserkészcsapat szervezésében idén tavasszal is megrendezésre kerül a márciusi emlék- és teljesítménytúra, ezúttal 2017. március 11-én, ahová ismét nagy szeretettel várnak minden kedves túrázni vágyó cserkészt és nem cserkészt.

Részletek:
Három távon van lehetőség az indulásra:
48-as táv: Rajt: 7.00-7.30
24-es táv: Rajt: 7.30-8.30
12-es táv: Rajt: 8.30-9.00
Rajt: Szentendrei HÉV, Pannóniatelep HÉV megálló
Cél: Pomáz, Katolikus Plébánia, Nagyterem (Templom tér 1.)
Előjelentkezés: 2017. március 5. 23:59-ig az alábbi linken:
https://goo.gl/forms/DIP0Ks5Wyjio3c7o1

Kérnek mindenkit, hogy jelentkezzen előre a honlapukon, mivel a jelentkezők száma alapján tudnak előzetesen készülni a programra. Aki végül mégsem tud részt venni a túrán, a lent megadott email címen jelezze ezt számukra.

Nevezési díj:
Cserkészeknek egységesen 500 Ft.

A célban a szokásos finomságok, emléklap és kitűző várja a túrázókat. Kérjük, aki teheti, hozzon magával POHARAT, hogy minél kevesebb műanyag pohárral szennyezzük környezetünket. ”A cserkész takarékos.”

Az alábbi oldalakon minden további információ megtalálható:
http://937.cserkesz.hu/teljesitmenytura/
https://www.facebook.com/oktoberiesmarciusiemlektura

Sok-sok szeretettel várunk mindenkit! Jó munkát!
A szervezők nevében:
Forgách Márton csst.
E-mail: forgachmarci@gmail.com






Nálunk a csajok a csúcson vannak!

A most tavasszal megrendezett received_1242717692425089teljesítménytúrán a Búbos banka őrs nekivágott a 24 km-es táv teljesítésének, szintidőn belül. Nem is akárhogy, őrsvezető nélkül.  Ráadásul komolyan vették a „teljesítmény” szót, ugyanis kemény tempót diktálva előztek meg több csoportot és értek be korán a célba. Megmászták a Kő-hegyet, szelfiztek a Lajos-forrásnál, elmentek a Tölgyikrekhez, majd leereszkedtek a Holdvilág árkon,  vízen és sáron át célba vették a Csikóvár aljai lovardát, majd megint fel a hegyre a Janda Vilmos kulcsosházhoz és futás a célba, a pomázi plébániára.

Gratulálunk nekik!received_1242710885759103






Teljesítménytúra

A pomázi 937. Szent Tarzicius Cserkészcsapat hagyományaihoz híven idén tavasszal is megrendezi emlék- és teljesítménytúráját,  2016. március 19-én.

Részletek:
A korábbi évekhez hasonlóan idén is két táv várja a cserkészeinket:
12-es táv (14,3 km) – rajt: 8:30-9:00
24-es táv (22,3 km) – rajt: 7:30-8:30
Rajt: Pannóniatelep (H5 HÉV megálló)

A cserkészek részére 6.45-kor az újoncok és a kiscserkészek részére 7.45-kor lesz a gyülekező Csobánka Fő téren. Onnan busszal és HÉVvel megyünk az indulási pontra.
terkepA szervezők kérik, hogy mindenki hozzon magával poharat vagy bögrét, hogy a túra végén inni tudjon majd meleg teát.

Költségek: 900 Ft/fő, amelyben az utazási költség is benne van.