Szent Imre – november 5.

network.huSzent Imre herceg (Székesfehérvár, 1000–1007 között – Veszprém közelében, 1031. szeptember 2.) Szent István király és Boldog Gizella királyné fiaként született.
I. István őt jelölte ki utódjául, és úgy nézett ki, hogy elhatározása elé sem a főpapság, sem I. István közvetlen hívei nem gördítenek akadályt. I. István felkészítette fiát az uralkodásra. Az „Institutio morum – Intelmek Imre herceghez” írásában adott személyes útmutatást az uralkodásra Imre hercegnek. (Ezt az írást, amelyet a király végrendeletének is tartanak, századok múltán a Corpus Juris Hungaricibe, a Magyar Törvénytárba is felvették.)
Imre a húszas évek végén elkerülve szülei udvarából bizonyára elfoglalta a trónörökös hercegeket megillető dukátust (valószínűleg a bihari dukátust), és apja reá bízta a „királyi sereg” parancsnokságát is. Ismeretes, hogy Imre viselte az „oroszok hercege/vezére” címet is, ám ennek értelmezése vitatott. Jellemzően mégis a királyi testőrség parancsnokságát értik alatta.
II. Henrik német-római császár halála után utóda, II. Konrád német-római császár hadjáratot indított Magyarország ellen 1030-ban. A győri csatában győztes magyar sereget valószínűleg Imre vezette. Bár a magyar sereg előtt megnyílt a lehetőség Bajorország felé terjeszkedni, I. István nem folytatta a csatát, békét ajánlott a császárnak, 1031-ben a császár fia (később III. Henrik néven lett császár) Esztergomban aláírta a békeszerződést. Valószínűsíthető, hogy a békekötésben Imre is részt vett. A békekötéssel Magyarország része lett a Lajta és a Fisha folyó közötti terület a Morva-mezővel együtt.
I. István a koronát át akarta adni Imrének, valószínűsíthető, hogy a később átalakított, koronázási palástként ismert miseruhát is erre az alkalomra készítette Gizella királyné. Imrét várva érkezett meg a hír, hogy Imre herceget vadászat közben egy vadkan halálra sebezte, 1031. szeptember 2-án belehalt sérüléseibe.

Szent Imre herceg a fiatalok és köztük a cserkészek védőszentje is, ezért november 5-én (csütörtökön) este 18.00-tól közös szentmisén emlékezünk meg róla.

Kerkafalva – portya beszámoló

  Csobánkai cserkész szemmel az Őrség

IMG_20151025_093703Október 23-án hajnalban kisbuszokkal indultunk el 30 cserkésszel a hagyományos őszi portyánkra, Nyugat-Magyarország szegletébe, vagyis az Őrségbe, ahová még a honfoglaló magyarok telepítettek őrállókat, az ország nyugati kapujának védelmére. Innen ered a terület neve is.

A hosszú eseménytelen kocsikázás után egy gyönyörű, mesés őszi táj várt minket, amely rögtön feledtette a 4 órás monoton utazást. Szállásunk Kerkafalván egy típusos őrségi tégla ház volt kódisállással, ahol a vándorok, „kódisok” húzódhattak meg éjszakára vagy az eső elől. Persze nekünk ágy is jutott, nem kellett a bejárati ajtó előtt tanyát vernünk erre a pár napra.

IMG_20151025_103829Programban bőven volt részünk a rövid idő ellenére is. Csótár Rezső (Népművészet Mestere szakmai kitüntetés, 2006.) fazekas mester a nagyobbaknak a helyi pálinkák világába engedett belekóstolást, amíg a kisebbeknek a korongozást tanította. A mezőgazdaságból élő családok napi munkájából is kaptunk ízelítőt. Mivel a legeltetésre alapozott szarvasmarha-tenyésztés a meghatározó a vidéken, volt lehetőségünk boci kergetésre, tehenek simogatására, és még bikával is nézhettek farkasszemet a bátrabbak. Alaposan megiIMG_20151024_082154smerkedtünk a veleméri és az őriszentpéteri, árpád-kori „fény” templomokkal, meglátogattuk a pityerszeri szabadtéri falumúzeumot, amely megőrizte az őrségi „szerek” régi életmódját, mert az épületek eredeti kinézetükben lettek helyre állítva. Fazekas múzeumot, több száz éves fazsindelyes szoknyás haranglábakat, és rengeteg látnivalót érintettünk még útközben. Persze ezek mellett maradt időnk túrázni az ottani erdőkben is, mivel portya nem múlhat el egy kiadós séta nélkül.

Képek hamarosan!

Adventi kézműves és csapatest

November 28-án, szombaton, 14.30-as kezdettel a kiscserkészekkel adventi koszorút készítünk közösen. A gyertyákat otthonról hozza mindenki, míg a koszorú alapot, a fenyőt, a tobozt, a bogyókat és egyéb díszeket nagy mennyiségben mi biztosítjuk.
A koszorúkat utána a 16.30-as szentmisén közösen áldatjuk meg a plébános atyával.

Éééééééééééééééééééééééésssssssssssssssssss!!!!!!

Utána kezdődik a meglepetésekkel teli csapatest, ahol a cserkész korosztály is jelen lesz már. Tea, uzsonna, és sok-sok közösségi játék vár majd mindenkit.

Miért ne hagyjátok ki?

  • megkóstolhatjátok a Denevér őrs által készített teát és uzsonnát
  • közösen a koszorúk elkészítése egy nagy élmény
  • csak napon érlelt, természetes csapadékkal áztatott, vitaminnal dúsított búzaszemekből készített teljes kiőrlésű mézzel édesített biokekszet ehetsz
  • meglepetés őrsvezetők által szervezett meglepetés játékokon vehetsz részt meglepetés szerűen
  • és a legfontosabb, hogy a cserkész játékok a cserkészkultúra cserkészrésze, a cserkészjátékok a cserkész ifjúságnak cserkész módon szélesítik a cserkész látókörét. Ezért, a cserkész fiataloknak a cserkész játék maradandó cserkész élményt, cserkészmódra nyújt majd szombaton.

Ki ne hagyd!

Világot látott cserkészeink meséi

Minden negyedik évben cserkészek tízezrei gyűlnek össze a világ minden részéről, hogy tíz napot együtt töltsenek el. Remek alkalom ez, hogy közel 40.000 cserkésztestvér együtt megismerkedhessen más kultúrákkal, a világ számos tájáról érkező cserkészekkel, nagy kalandokban vehessenek részt és megismerhessenek egy idegen országot.matyi01
Ebben az évben a  mi csapatunkból ketten is elmentek, Beöthy-Molnár Peti és öccse Matyi erre a találkozóra, aminek Japán adott otthont. A dzsembori a legnagyobb japán sziget, Honsú nyugati csücskében, Yamaguchi prefektúrában, Kirara-hamában volt.

… de hogy miként töltöttek egy hónapot kint a fivérek, és járták be Japánt, utaztak a transzszibériai expresszel, látogattak el II. világháború legszomorúbb helyszíneire, vagy mászták meg a Fudzsit (富士)…

GYERE EL OKTÓBER 11-ÉN (VASÁRNAP) ESTE 6-RA A CSERKÉSZ HÁZBA, ÉS LÉGY A MESÉK ÉS A KÉPEK VARÁZSA ALATT, HOGY BELEKÓSTOLHASS A JAPÁN VILÁGBA! matyi02