Walper atya önmagáról:

                „1946 márciusában telepítették ki családomat Csobánkáról. Én akkor még diák voltam. A kitelepítés nagy fizikai és lelki fájdalmat jelentett számomra. Ez az érzés nagyon nehezen csendesedett el bennem.

                A papi hivatást választottam. Teológiai tanulmányaimat Németországban és Svájcban végeztem. Pappá az utolsó tábori püspök: Hász István szentelt 1952-ben. Rómában kánonjogot hallgattam.

                Soha nem szakadt meg a kapcsolatom Magyarországgal. Egyfelől, mert a Német Püspöki Kar pappá szentelésem után a Székesfehérvári Egyházmegye lelkészségére akkreditált, ahová Csobánka is tartozott. Másfelől, az egyik nagyon jó barátom édesanyja megbetegedett és egy olyan gyógyszerre lett volna szüksége, amit Magyarországon nem lehetett beszerezni, akkor keresett meg jó barátom, segítségemet kérve. A gyógyszert sikerült megkapnom és barátom édesanyjának eljuttatnom. Azóta állandó kapcsolatban vagyok a  Schwenk családdal és a Leikep családdal…

                A Forradalom idején az Osztrák Vöröskereszt megbízása révén a Magyarországra irányuló segélyszállítmányok koordinátora voltam, vérplazmát, gyógyszert, élelmiszert szállítottunk.

                1956. október 31-én Mindszety bíboroshoz vezettem egy delegációt. Már visszafelé tartottunk, amikor Lábatlan és Szőny között belénk hajtott egy kivilágítatlan autó. A sofőrömet és engem a szőnyi kórházba vittek. Dr. Rományi Béla látott el és kezelt bennünket. Később tudtam meg, hogy azért, mert bennünket ellátott és kijuttatott az országból, elfogták. Szerencsére sikerült megszöknie, ma Norvégiában él és dolgozik.

                Napjaim egész életemben munkával telnek. Végzem a minden napra rám rótt feladatokat, melyek most többfelé szólítanak. Így a 150 német nyelvű lelkészséget vezetem, ahol számos feladatom: pl. családlátogatás, bibliaóra, stb. köt le. A Segítő Nővérek Noviciátusának csobánkai rendházában is vannak kötelességeim, vagyis a munka tölti ki az életemet. Nagy örömöm, hogy rendszeresen járhatok Csobánkára. Olyankor, ha dolgaim a világ bármely pontjára szólítanak, akkor is minden nap áldásomat küldöm Csobánkának…”

A ’90-es évek elején Walper Ferenc atya már újra Magyarországon élt, és Budapesten vezette a Német lelkészséget. Kezdeményezésére ekkor kezdődött a Segítő nővérek rendházának felépítése is a plébánia kertjében, amelynek a szükséges részét az egyházközség átadta a rendnek Walper Ferenc atya kérésére. A rendház elkészülte után Ferenc atya is Csobánkára költözött, és minden lehetséges módon segítette az egyházközség, de tágabb értelemben az egész falu életét.

A főleg cserkészet támogatására Ferenc atya 1997-ben létrehozta az édesapjáról elnevezett Walper István Alapítványt a faluban folyó hitéleti tevékenységek segítésére. Az időközben hivatalosan is megalapult 1001-es Szent Anna cserkészcsapat otthonául pedig megépíttette a Walper István alapítványi házat a Béke úton, ahol a csapat a mai napig is tartja programjait.

Az Alapítvány céljai:

„1. Az alapítvány elsődleges célja az, hogy erkölcsi és anyagi támogatást nyújtson a
csobánkai egyházközségben tevékenykedő szociális, karitatív, ifjúságvédelmi, hitoktató,
pasztorációs és egyéb társadalmi csoportok, különösen a csobánkai Szent Anna
Cserkészcsapat részére valamint, hogy segítse a csobánkai keresztény egyházak ilyen
irányú ökumenikus tevékenységét.

2. Az alapítvány emellett kiemelkedő feladatának tekinti a községben élő magyar és más
nemzetiségű, valamint etnikai csoporthoz tartozó emberek közötti harmonikus együttélés
fejlesztését és törekszik arra, hogy a községen belül kifejlődhessen az a kultúra, amely
biztosíthatja az egymás iránti társadalmi szolidaritást, a megbékélést, egymás tiszteletét és
elfogadását.

3. Az alapítvány mindemellett erkölcsi és anyagi támogatást nyújthat olyan
természetes személyeknek is, akik – az élet bármely területén kifejtett – kiemelkedő
tevékenységükkel Csobánka község jó hírét öregbítik.”

Adószám: 18680274-1-13