admin_cserkesz összes bejegyzése

Évzáró

Éppen, hogy csak őszbe fordult, kezdtük az évet, majd a meleg napokat a hűvös reggelek és a téli hosszú éjszakák váltották fel.  Az idő rohant, a programok peregtek, az élmények pedig záporoztak. Amit átélhettünk és tanulhattunk idén, azt senki el nem veheti majd tőlünk. Futótűzként terjed a vakáció gondolata a gyerekek között, és ez a cserkész évet is érinti. Jön az évzáró, lassan, de elkerülhetetlenül ajtót nyit, és szabadon engedi a nyári szünet sugallatát.
De nem így a cserkészetnél! Mert jönnek az év legjobban várt programjai. A próbák, ahol a fiatalok megmutathatják, hogy hova fejlődtek, majd a tudásukat kamatoztatva egy 10 napos nomád táborban vehetnek részt.

  • I. cserkész próba – május 31. (szombat)
  • Fehér pajzs próba – június 14. (szombat)

Évzáró – június 14. (szombat)
– 17.30 szentmise
– 18.30 közös vacsora (mindenki otthonról hozza), majd játék
– 20.30 évzáró tábortűz – visszatekintés az évre – fogadalom tétel
(évközi versenyek és  a próbák eredményhirdetése)

Táborba való jelentkezés ITT, amelynek a határideje június 14.

DSCF1708

100 év vagány – avagy a magyar cserkészet 100 éve

Ha van egy kis időd, és érdekel a cserkészet. Akkor neked ajánlom ezt a filmet.

A film első két része a magyarországi cserkészet történetét mutatja be a kezdetektől; Teleki Pálról, a gödöllői dzsemboriról, háborúkról készült korabeli filmhíradók, fényképek, történetek és elbeszélések segítségével. Mi volt az alapító, Baden-Powell filozófiája? Hogyan karolták fel a kallódó utcán tengődő fiatalokat, és segítettek nekik hasznosan eltölteni az idejüket? Hogyan fejlődött a cserkészet a kezdetekben? Mi volt a cserkészek szerepe a világháborúkban?

A harmadik epizódban betekintést nyerünk a határon túli magyar cserkészetbe, valamint az emigrációba kényszerült cserkészek munkájába, akik Németországban, Amerikában, Argentínában és számtalan külföldi országban folytatták tovább a cserkészmunkát, fogták össze a magyar közösségeket. Nemcsak Trianon, hanem a kommunista diktatúra is rengeteg magyart kényszerített a határokon túlra, mely közösségek a mai napig őrzik és adják generációról generációra a magyarság és cserkészet hagyományait, kultúráját. A film ennek is emléket állít és beszél az akkor megélt valóságról.

A dokumentumfilm negyedik része bemutatja azt a pluszt, ami a cserkészetet élménnyé, életformává teszi. Ez az epizód megpróbálja megfogalmazni, hogyan élik mindennapjaikat Magyarország legnagyobb ifjúságnevelő mozgalmának tagjai, kinek mit jelent a cserkészet, és miben rejlik a vonzereje. A Szövetség elnökségén és vezetőin keresztül közeli képet kaphatunk a mozgalom jellegzetes vonásairól, erejéről és még mindig aktuális nevelő értékéről, a cserkészmódszerről.

Véget ért a PCST

Véget ért a 2014-es Pilis-völgyi cserkészkörzet találkozója, ahol több mint 140 cserkész vett részt. Közös játékok, főzőverseny, közös tábortűz, sport, és még sok más szinesítette az igen csak esős idővel megáldott hétvégét. Csapatunkból 15-25 cserkész képviseltette magát. Voltak akik sátrakban aludtak, és voltak olyanok is akik csak 1-2 napra érkeztek le, hogy betekintést nyerhessenek egy ilyen eseménybe.
A hideg ellenére mi jól éreztük magukat.

És mi az, amit magunkkal vihettünk emlékbe:
– 2083-ban a cserkészek a kipusztulás szélére sodróthatnak, ha „Bettina” meg nem menti őket a Rózsaszíntündérpillangó őrs utolsó fiúcserkésze.
– Óvakodjunk a derült égből nyers húscafatoktól.
– A Brassói-aprópecsenye már nem csak egy cél.
– A karalábé nem egyenlő a zellerrel.
– A kalmár játék … a végtelen ló és a saru kalandjai.
– Szeretjük az eltévedt és magányos cserkészeket, akik átlagon felüli kívánságokkal rendelkeznek.

pcst_2014

Nyáritábor – 2014.

Az idei évben a Pilisvölgyi-cserkészkörzet csapataival megyünk közös táborozásra.  A cserkészek (Balatoni-nevacs őrs, Búbos banka őrs, Denevér őrs) a tábor teljes idején részt vesznek, míg a kiscserkészek (Pocok őrs, Gepárd őrs, Barackvirág őrs)  július 10-től (csütörtök) július 13-ig (vasárnap) összesen négy napot töltenek majd lent.

Időpont: 2014. július 4.  (péntek) – 2014. július 13. (vasárnap)
Táborhely: Alcsútdoboz
Tábor díj: 15.000 Ft , kiscserkészeknek 5000 Ft
Ha ez a családoknak gondot okoz, akkor keressenek, megpróbáljuk megoldani! Emiatt senki se maradjon otthon. Ha valaki a tábordíjon felül még esetleg hozzá tud valamivel járulni, akkor szintén keressenek meg, a segítséget előre is köszönöm.
Gyülekező: (július 4.) péntek reggel fél hatkor Csobánka Főtéren
kep_02

A tábor során a szülők számára nyílt napot nem tartunk.

Több éve működő szokásunkhoz híven kérünk minden cserkészt, hogy a táborba egy üveg lekvárt, vagy mézet, vagy mogyorókrémet, hozzon le magával. Ezzel tudják segíteni/támogatni a tábori ellátmányt.

A TAJ kártyáról, személyigazolványról, diákigazolványról és egyéb kedvezményre jogosító kártyákról másolatot – kérjük – küldjenek le a cserkésszel a táborba. A 19/2012. (III. 28.) NEFMI rendelet alapján minden 18. életévét be nem töltő gyermek táborozásához szükséges egy szülői nyilatkozat, mely szerint a gyermeknek nincs semmilyen fertőző betegsége. 2012. óta ezt a nyilatkozatot nem az orvos bocsátja ki. A LINKEN ez a nyilatkozat letölthető.

A szállás sátrakban lesz megoldva, amit a cserkészek és a vezetők maguknak biztosítanak.
kep_03

 

kep_04

Ajánlott felszerelés nyári táborba
Táborhoz:
– a cserkészek és a vezetők számára saját sátor
– nagy hátizsák (50-80 literes, a pakoláshoz)
– kis hátizsák (20-35 literes-iskolatáska, egész napos programokhoz)
– hálózsák (lehetőleg meleg, ebben alszunk)
– polifoam (laticell/derékalj stb., ezen alszunk)
Ruházat:
– esőkabát
– cserkész egyenruha (ing, nyakkendő, nyakkendőgyűrű/gubacs)
– 10 db alsónemű
– 10 db zokni (ebből 3 db legyen vastagabb a túracipőhöz)
– legalább 8 db póló
– 3 db rövidnadrág,  2 db hosszúnadrág
– 2 db pulóver
– melegítő felső + alsó (éjszakára)
– fürdőruha – sapka/kalap (napsütés ellen)
Lábbeli:
– túracipő (bakancs, vagy lehetőleg magas szárú vízhatlan cipő)
– sportcipő (sportolásra alkalmas félcipő, tornacipő)
– szandál (ha nincs akkor papucs, megkönnyíti a fürdést és kevésbé mozgós programokon is jó)
Tisztálkodó szerek:
– törülköző (nagyméretű) – szappan vagy tusfürdő
– fogkefe, fogkrém
– papír-zsebkendő
Étkezéshez:
– csajka (fém mélytányér, ha nincs akkor jó a műanyag is)
– kanál, kés, esetleg villa (mindenképpen fémből)
– bögre (fém, ha nincs akkor műanyag)
– kulacs (ha nincs akkor 1,5 literes PET palack)
– vászon „csajka-zsák” (étkészletet tárolására alkalmas bármi)
Szükség lehet:
– elemlámpa (esetleg fejlámpa, pót elem)
– bicska – szúnyogriasztó (legkevésbé fontos)
– biztosítótűk
– mosószappan (ha szeretnél a tábor felénél ruhákat mosni lavórban)
– szennyes tároló (vászonzsák, zacskó)
Ami feltétlen fontos:
– diák igazolvány
– TB kártya (elég a másolata)
– EÜ igazolás (3 napnál nem régebbi szülői nyilatkozat)
– tábordíj
– személyes gyógyszerek (pl.: allergia, elleni)
– utazás napjára ebéd (néhány szendvics)
Tanácsok:
– a hátizsákba indulás előtt nem édesanyánk pakol, hanem mi
– a hátizsákba célszerű kategóriánként nejlonzacskóba csomagolni
– „nem egyedi megjelenésű” felszereléseket érdemes megjelölni, hogy tudjuk, hogy a miénk (minden olyat, amit könnyű összekeverni pl.: evőeszközök, fehérneműk stb.)
– költőpénz felesleges, hiszen nem lesz hol elkölteni
– mobiltelefont a tábor ideje alatt a cserkészek és az őrsvezetőik kikapcsolva tartják. A szülők bármikor elérhetik a tábor vezetőit. (Telefonszámokat majd egyeztetünk mindenkivel.)
– bejáratott túracipőbe gyere
– ne a legújabb, legértékesebb ruhaneműket hozd
– ha esetleg fehérneműből, zokniból nincs elég akkor tábor közepénél lesz lehetőség mosni (ehhez szükség van mosószappanra)

Március 15-ei túra

Március 8-án 7.50-kor gyülekeztünk a Csobánkai buszmegállóban. A busz Pomázig ment, itt HÉV-re szálltunk, majd Pannónia telepig utaztunk. Itt kellett regisztrálnunk a túrára és az indulópont is itt volt.

8.30-kor elindultunk az első állomás irányába, azaz a Kőhegyre. Az út nagyon sáros volt így néhányszor le kellet térnünk és kis ösvényeken kellett folytatni az utat. Eleinte mi (a Búbos banka őrs és Momó) külön indultunk a Gepárd, a Barackvirág ás a Pocok őrstől, de az első ellenőrző pontnál beértek minket. A kőhegyre fel 2 út vezetett: egy út, ami meredek volt, de rövidebb és egy út, ami lankásabb volt, de hosszabb. Mi az utóbbit választottuk, és ahogy én láttam más csoportok is. Mikor megérkeztünk a Kőhegyre ott lepecsételték a lapunkat (amit még az elején kaptunk). Itt megebédeltünk majd tovább indultunk. Az út itt is nagyon sáros volt. A következő állomás a Lajos-forrás volt. Itt is lepecsételték a lapunkat és kaptunk szőlőcukrot is. Mikorra ide értünk már mindenki legalább egyszer belelépett a sárba. Innentől már nem volt több lepecsételni való hely, csak a végállomás. Egy kevés pihenő után indultunk Pomázra. Itt már nem kellett sárban gyalogolnunk, mert itt már a városban voltunk. A végállomásnál kaptunk egy emléklapot őrsileg és zsíros kenyeret hagymával és teával. Innentől már busszal mentünk haza.

Szerintem ez az emléktúra nagyon jó volt, mert szép helyeken jártunk és egy újabb jó élménnyel gazdagodtunk!

Kerekes Johanna