admin_cserkesz összes bejegyzése

Évnyitó 2012

Megint egy évvel öregebbek lettünk, és elkezdtük a 2012/2013-as cserkész évet is. Sok játék evés-ivás és tábortűz szinesítette meg ezt a kopár szombatot a plébánia kertben. Nagy örömünkre mindig egyre többen és többen vagyunk. A nagylány őrsnek köszönhetően pedig a csobánkai cserkészek igazi ínyencségét ehettük; a zöldbabos ragut. Az évnyitó szentmisén Ferenc atya áldását adta a csapatra, hogy ebben az évben is sikeresen éljük meg a mindennapi életünkben a 10 cserkésztörvényt, de azok közül is legfőképp a másodikat, hogy híven teljesítük minden feladatunkat és kötelességeinket, amelyekkel az Istennek, a Hazánkak és Embertársainknak tartozunk.

Száz év a boldogulás ösvényein – jubilál a Magyar Cserkészszövetség

A 100 éves múlt

Lámfalussy Sándor világhírű jegybankár, Rubik Ernő feltaláló, Kopits György költségvetési tanácsi exelnök. Vagy: András, 27 éves programozó, Katalin, 31 éves általános iskolai tanító, Balázs, 26 éves villamosmérnök. – Ma élő, sikeres magyar emberek. Mi még a közös bennük? Gyerekkorukban egytől-egyig ugyanazon cserkészliliom alatt tettek fogadalmat. Az idén kerek évfordulóját ünneplő magyar cserkészet jelene és kilátásai. Száz év a boldogulás ösvényein – jubilál a Magyar Cserkészszövetség bővebben…

Liliom és Szent Korona a Hír TV-ben

Jamboree 1933.

A cserkészmozgalom késedelem nélkül jelenik meg Magyarországon, és a két világháború között rohamos fejlődésnek indul. A ’33-as gödöllői világdzsemborin huszonötezer cserkész vesz rész. A Tanácsköztársaság alatt feloszlatják, a Horthy-kori belügy militarizálni akarja, a honvédelmi törvény katonai segéderővé fokozná le; előbb Szálasi nevezi át, majd Rajk László tiltja be. 1948-ban beolvasztják az Úttörőszövetségbe, de illegalitásban mégis továbbműködik.
Kapcsoljatok a cserkészetre!

VIDEO ITT
Majorszky András történész, vezetőtiszt

Elkezdődik a cserkészet

Itt van az ősz, itt előttünk,
Indul már a cserkészetünk.
Emez évben mit csinálunk?
Rengetegben kirándulunk.
De hogy ez izgalmas legyen,
Összeültünk Budapesten…

Na de mi lett a végeredmény? Az kiderül majd a 2012/2013 év programjaiból.
Várunk ezért a csapatunk évnyitójára szeptember 8-án (szombaton) 15.00-tól, ahol sok játékkal, érdekességgel és szentmisével kezdjük el ezt az évet, amely sok mindenben különleges lesz a csapatunk számára.

A képek a vezetőségi megbeszélésen készültek a Szent Anna Plébánián és Budapesten:

Önkéntes cserkészek

A hittantábor

Ezen a nyáron is, a csapatunkból több cserkész vett részt egy hittantábor levezetésében, amit mentálisan sérült felnőtteknek szerveznek meg most már ötödik éve.  Köszönet nekik, hogy a csapatunk hírnnevét viszik az országban. Remélem nem csak a résztvevőknek volt élmény, hanem a segítőknek is.