Farsangi beszámoló

Véget ért a farsangi időszak, kik több kik kevesebb mulatságon vehettek részt, de egy biztos, hogy a csapatunk farsangi programja az egyik legemlékezetesebb marad mindegyik közül.

A fánk sütő versenyre szép számmal érkeztek töltött és töltetlen, csöröge, sőt almafánk is. Ezek közül csak egy nyerhette meg a fődíjat, amit ebben az évben Homola Ízisz vihetett haza. Gratulálunk neki. A jelmez verseny idei győztesei a Hópárduc őrs, akik nem csak jelmezzel, hanem egy jelenettel is készültek.

A sok evés ivás mellett bőven jutott még idő vetélkedőkre és játékokra, ahol mindenki kedvére találhatott olyan játékot amelyben szívesen megmérette magát.

Csapat Farsang – Pampuska verseny

Vízkereszt, azaz január 6. után elkezdődik a farsangi időszak, amelyre mi is készülünk. Ebben az évben a farsangi mulatságunk rendhagyó módon vasárnapra, egészen pontosan Farsangvasárnapra esik, amely farsangi időszak végén lévő farsang farkának első napja,  Számos helyen különböző néphagyományokkal ünnepelték ezt a napot. A legények kalapjukra tűzték a kiválasztott lányok bokrétáját vagy az ifjú férj a lány családjának kontójára mulathatott.

Mi is készülünk egy kis hagyomány őrzéssel. Nálunk nem csak a mulatság, jelmezbál és lakoma lesz a program középpontjában, hanem a farsang elhagyhatatlan finomsága a fánk, vagy régiesen pampuska!

Találkozó: 2018. február 4-én (vasárnap) 15.00-től 18.00-ig a Közösségi házban, jelmezben és otthonról hozott fánkkal!

A csapat vezetése meghirdeti a  fánk sütő versenyt, amelynek győztes  cserkésze értékes nyereményben részesül. Egyaránt részt vehetnek a megmérettetésen a kiscserkészek és kószák is! A versenyre benevezni otthon sütött fánkkal lehet. A kisebb cserkészek természetesen kérhetnek segítséget otthon. Lehet könnyű, illatos, világos, vagy sötét, akár szalagos is. Lehet tölteni rumos baracklekvárral, de sodókkal, öntetekkel is. Rád bízzuk!

SAMSUNG CSC

Fénylánc 2017

December 21-én, az év legsötétebb napján a cserkészeink is tüzet gyújtottak az éjszakában.  Reméljük, hogy a nagy köd és a hóesés ellenére a környező hegyek tetején is látható volt fényünk.

Jövőre ismét részt veszünk ezen az országos szervezésű programon. Aki lemaradt, vagy az időjárás miatt nem tudott eljönni, várjuk majd sok szeretettel!

 

Áldott Karácsonyi ünnepeket kívánunk!

Kedves Szülők és Cserkészek!

„Fény és tiszta ünnep árad minden lélekből.
Fénylő mennyei ajándék, várunk téged, jöjj!
Immár velünk leszel, gondunkat űzzed el,
Mindenki énekel, téged ünnepel
Szent karácsony éjjel.

Áldott, minden ember áldott, ünnep minden nap!
Gyógyír, ajándék az élet, minden pillanat.
Ünnepre hív a lét, kínálja mindenét,
Fényében ébredünk, fényben élhetünk
Minden drága napján.

Ünnepre hív a lét.
Kínálja mindenét.
Fényében ébredünk.
Fényben élhetünk.
Minden drága napján.”
(T. László – M. Péter – M. Péter Sziámi: Isten pénze musical)

A fenti dalszöveg részlettel kívánunk áldott Karácsonyi ünnepeket és Kegyelemben gazdag boldog Újévet!

„Íme a szűz fogan és fiat szül,  Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten.”

Csapat karácsony

Idén sem marad el csapatunk karácsonyi ünnepsége, amely ebben az évben az utolsó közös programunk lesz.

December 17-én, vasárnap délután tartjuk közös karácsonyi ünnepségünket, amely körülbelül este 8-kor ér véget Csobánka község közösségi házánál (Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár, Csobánka, Béke út 4.).


Találkozó: 16.45-kor a Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár tornatermében. (A nagyteremben színházi előadás lesz, ezért megyünk mi a tornaterembe.)

Amit hozz, hogy jól érezd magad:

  • egy bögrét
  • meleg ruhát a program elejére
  • fiúk üdítőt, lányok süteményt
  • egy kis mécsest
  • és persze a jókedvedet
  • ha volt őrsi karácsonyi húzás akkor az őrstársad részére készített ajándékod is

További karácsonyi programjaink:
december 21. (csütörtök) Fénylánc Magyarországért
Csak cserkészek (12+ korosztály felett) részére
december 24. (vasárnap) Betlehemes játékok
14.00-kor Református Imaház
16.30-kor Római Katolikus Templom