Téli portya beszámoló

Az idei évben, rendhagyó módon, nem az ország egyik távoli pontjára mentünk portyázni, hanem be a fővárosba. Ugyanis nincs tőlünk messze. Hetente többször, akár naponta is megfordulunk ott, még sem ismerjük eléggé. Ezért a Budai Várnegyedben egy napos vetélkedőn vettek részt a Zsiráf, a Búbos banka és a Denevér őrs cserkészei, majd a vetélkedő után közösen játszottunk, főztünk és éjszakai városnézős sétát tartottunk, hogy másnap élményekkel feltöltődve, a jó időnek köszönhetően cseresznyepiros pozsgás arccal mehessünk haza.
Ez is egy jó kaland volt!

Köszönet a vetélkedő összeállítójának, Fanni!
Köszönet az esti társasjáték elkészítőjének, Zita!

Farsang, és a láthatatlan ember fiai

Farsang napja eljött már,
kezdődik a jelmezbál,
zeneszóra vígan lép,
ring a tarka báli nép.

Nagy mulatság van itt ma,
ezerféle maskara
legjobb jelmezt elnyeré,
láthatatlan emberé.

Régi hagyományt követve került megszervezésre csapatunk farsangi mulatsága, amely így vízkereszt és hamvazószerda közötti időszak egyik szombatjára esett. Fergeteges jelmezes felvonulással, játékokkal, evéssel és ivással telt el 3 óra.
Sajnos egy őrs nem tudott jelen lenni ezen az alkalmon az elfoglaltságuk miatt, ezért ők másnap, a téli portyán pótolták ezt az eszem-iszom dinóm-dánom hangulatot.
A telet elkergettük, jöhet a tavasz…

Személyi jövedelemadó 1% Támogatás

Újra eljött a személyi jövedelemadó bevallásának időszaka, amely egyben lehetővé teszi, hogy rendelkezhessen adójának 1+1%-áról. Köszönjük a 2014-ban tett felajánlásaikat, amelyekből Alapítványunk több, mint százezer forint támogatáshoz jutott. Kérjük, hogy idei bevallásakor is támogassa Alapítványunkat, amely az így nyert pénzekkel többek közt a Szent Anna Cserkészcsapat tevékenységét is segíti.

Támogassa 1% adójáról való rendelkezéssel alapítványunkat a

WALPER ISTVÁN ALAPÍTVÁNY-t.
Adószámunk, amit az adóbevallásnál meg kell adni:
18680274-1-13

Követlen támogatási szándék esetére bankszámla számunk:
Raiffeisen Bank 12010628 – 01145908 – 00100007

Köszönettel: az Alapítvány Kuratóriuma

cserkész-fiu01

Téli portya

A téli portya a farsang után kezdődik, és vasárnap délután ér véget. Minden cserkész  vasárnap vacsorára  már hazaér, ezért kérjük a szülőket, hogy így készüljenek.

Portya időpont: 2014. február 7-8. (szombat-vasárnap)
Részvételi díj:  előre láthatóan 3500 Ft
Helyszín: meglepetés
Indulás: (szombat) 8.45-kor Főtérről
Érkezés: (vasárnap) 15.00 körül
Ami feltétlenül szükséges, hogy jó legyen a hangulat:

  • hálózsák, polifom és alvós felszerelés (kispárna, kis maci, alvós ruha stb.)
  • cserkész egyenruha
  • túracipő, bakancs, papucs
  • tisztálkodási felszerelés és törölköző
  • saját pohár
  • szombat reggelire és ebédre saját szendvicsek (A szombati vacsorát, a vasárnapi reggelit és ebédet közösen oldjuk meg.)
  • utazási kedvezményre jogosító iratok és kártyák
  • a (por)allergiásoknak kifejezetten ajánlott a gyógyszerüket is bepakolniuk
  • és persze minden, ami itt felsorolásra nem került, de a cserkészportyákra ajánlott
  • minden ami belefér egy családias hangulatú kirándulásba

További felmerült kérdésekre az őrsvezetőktől kaphattok választ.

túra_tél

Csapatfarsang

Február 6-án (pénteken) 17.00-tól a cserkészházban, soha nem látott fergetegben!

Részvétel: fiúknak egy doboz üdítő (fejenként 1 liter) a lányoknak pedig farsangi fánk vagy süti, és persze a jelmez sem maradhat el.

farsangMiért ne hagyjátok ki a farsangot!

Megcsodálhatjátok a többiek által készített, frappáns jelmezeket!
Megkóstolhatjátok a Búbos banka és a Barackvirág őrs által készített teát és süteményeket!
Csak napon érlelt, természetes csapadékkal áztatott, vitaminnal dúsított búzaszemekből készített teljes kiőrlésű mézzel édesített biokekszet ehetsz!
A Gepárd őrs által által szervezett meglepetés játékokon vehetsz részt meglepetés szerűen!

Ki ne hagyd!