És elkezdődött…

A cserkészeink számára elérkezett a 2 év folyamatos munkát lezáró próbájuk ideje. Ki több, ki kevesebb tanulással, de nekifutott az akadálypályának, az elméleti tesztnek, hogy megméresse magát. Szigorú, és vérszomjas vezetőik pedig ugyan csak két éve várták ezt az alkalmat, hogy szemügyre vegyék, az őrsükben ki, hogyan vette a próbát és mennyit sajátított el a cserkészet által fontosnak tartott ismeretekből, hogy még emberibb ember és magyarabb magyar válhassék minden egyes cserkész fiatalból.proba03 proba02 proba01

Évzáró

Éppen, hogy csak őszbe fordult, kezdtük az évet, majd a meleg napokat a hűvös reggelek és a téli hosszú éjszakák váltották fel.  Az idő rohant, a programok peregtek, az élmények pedig záporoztak. Amit átélhettünk és tanulhattunk idén, azt senki el nem veheti majd tőlünk. Futótűzként terjed a vakáció gondolata a gyerekek között, és ez a cserkész évet is érinti. Jön az évzáró, lassan, de elkerülhetetlenül ajtót nyit, és szabadon engedi a nyári szünet sugallatát.
De nem így a cserkészetnél! Mert jönnek az év legjobban várt programjai. A próbák, ahol a fiatalok megmutathatják, hogy hova fejlődtek, majd a tudásukat kamatoztatva egy 10 napos nomád táborban vehetnek részt.

  • I. cserkész próba – május 31. (szombat)
  • Fehér pajzs próba – június 14. (szombat)

Évzáró – június 14. (szombat)
– 17.30 szentmise
– 18.30 közös vacsora (mindenki otthonról hozza), majd játék
– 20.30 évzáró tábortűz – visszatekintés az évre – fogadalom tétel
(évközi versenyek és  a próbák eredményhirdetése)

Táborba való jelentkezés ITT, amelynek a határideje június 14.

DSCF1708

100 év vagány – avagy a magyar cserkészet 100 éve

Ha van egy kis időd, és érdekel a cserkészet. Akkor neked ajánlom ezt a filmet.

A film első két része a magyarországi cserkészet történetét mutatja be a kezdetektől; Teleki Pálról, a gödöllői dzsemboriról, háborúkról készült korabeli filmhíradók, fényképek, történetek és elbeszélések segítségével. Mi volt az alapító, Baden-Powell filozófiája? Hogyan karolták fel a kallódó utcán tengődő fiatalokat, és segítettek nekik hasznosan eltölteni az idejüket? Hogyan fejlődött a cserkészet a kezdetekben? Mi volt a cserkészek szerepe a világháborúkban?

A harmadik epizódban betekintést nyerünk a határon túli magyar cserkészetbe, valamint az emigrációba kényszerült cserkészek munkájába, akik Németországban, Amerikában, Argentínában és számtalan külföldi országban folytatták tovább a cserkészmunkát, fogták össze a magyar közösségeket. Nemcsak Trianon, hanem a kommunista diktatúra is rengeteg magyart kényszerített a határokon túlra, mely közösségek a mai napig őrzik és adják generációról generációra a magyarság és cserkészet hagyományait, kultúráját. A film ennek is emléket állít és beszél az akkor megélt valóságról.

A dokumentumfilm negyedik része bemutatja azt a pluszt, ami a cserkészetet élménnyé, életformává teszi. Ez az epizód megpróbálja megfogalmazni, hogyan élik mindennapjaikat Magyarország legnagyobb ifjúságnevelő mozgalmának tagjai, kinek mit jelent a cserkészet, és miben rejlik a vonzereje. A Szövetség elnökségén és vezetőin keresztül közeli képet kaphatunk a mozgalom jellegzetes vonásairól, erejéről és még mindig aktuális nevelő értékéről, a cserkészmódszerről.

Véget ért a PCST

Véget ért a 2014-es Pilis-völgyi cserkészkörzet találkozója, ahol több mint 140 cserkész vett részt. Közös játékok, főzőverseny, közös tábortűz, sport, és még sok más szinesítette az igen csak esős idővel megáldott hétvégét. Csapatunkból 15-25 cserkész képviseltette magát. Voltak akik sátrakban aludtak, és voltak olyanok is akik csak 1-2 napra érkeztek le, hogy betekintést nyerhessenek egy ilyen eseménybe.
A hideg ellenére mi jól éreztük magukat.

És mi az, amit magunkkal vihettünk emlékbe:
– 2083-ban a cserkészek a kipusztulás szélére sodróthatnak, ha „Bettina” meg nem menti őket a Rózsaszíntündérpillangó őrs utolsó fiúcserkésze.
– Óvakodjunk a derült égből nyers húscafatoktól.
– A Brassói-aprópecsenye már nem csak egy cél.
– A karalábé nem egyenlő a zellerrel.
– A kalmár játék … a végtelen ló és a saru kalandjai.
– Szeretjük az eltévedt és magányos cserkészeket, akik átlagon felüli kívánságokkal rendelkeznek.

pcst_2014