Végre elérkezett a hétfői várva várt nap, és megkezdődött az ide nyári táborunk.
Reggel a kelleténél kicsivel hamarabb értünk a csobánkai Főtérre, így maradt még időnk újra átgondolni, hogy mi fog otthon maradni. Egy kis idő elteltével két oldalról pontosan egyszerre érkezett meg a Kajtor és a Beöthy család egy része. Gyorsan elrendeztük, hogy ki kivel utazik, (  ez ugyebár nagyon is lényeges 😉 ) megvártuk, míg a Gergő megérkezik, aztán már pöfögtünk is a Kárpát-forrás irányába. Mikor beértünk az erdőbe, kénytelenek voltunk előkapni a kabátjainkat az enyhe éghajlatváltozás miatt. Gyorsan kiderült számomra, hogy én ismerős helyen leszek, sokszor jártunk már ott a családommal. Ahogy a három kocsi legördült a sátrak közé, mindenki odajött, és segítettek kipakolni, elrendezni nagy és nehéz cuccainkat. A most érkezők hamar megtalálták a már ott tartózkodó őrsvezetőjüket és társaikat, majd mindenki elkezdte kialakítani a saját kis birodalmát. Mi, Búbos bankák hamar végeztünk is a sátor felverésével és a körlet csinosítgatásával, így leültünk az általunk behordott kövekre, farigcsálni kezdtünk, és gondolkozni az indián nevünkön. Ja, és hogy el ne felejtsem, bemutatom a hét egyik legfontosabb személyét, Totit, az őrző totem oszlopunkat, aki ’állítólag’ világít a sötétben. Fél kettő körül kondult meg az ebédre figyelmeztető „kolompunk”, mire mindenki a csajkájával együtt betódult az ebédlőhelyiségbe, és hozzálátott ki-ki a saját élelmét majszolgatni… vagy inkább falni, amilyen éhesek voltunk. Ezt követően folytatódott a körlet építése, majd sportjáték következett: királylabdáztunk, pontosabban királyzokniztunk, mert labda nem állt rendelkezésre. Miután tisztáztuk a szabályokat, mindenki nagy beleélésével kezdetét vette a hosszúra nyúlt mérkőzés, egészen vacsoráig tartott. A játék végeztével a konyhásaink finom meleg vacsorával vártak minket. Gyors fogmosás, sátor előkészítése alváshoz, majd a zászlószertartás és az éjjeli őrség beosztása: a mi őrsünk  rögtön le is csapott a második helyre!
    Másnap reggel hétkor volt az ébresztő. Mindenki, úgy ahogy volt, kiment, és Domi vezetésével reggeli tornázott.  Mókás volt végignézni az álmos, kócos fejeken! Majd  visszaandalogtunk a sátrainkhoz és magunkra kaptuk a cserkészingünket. Visszasorakoztunk a zászlószertartáshoz, ahol Gergő felolvasta a napi parancsot és jelmondatot, és hogy mi  minden vár ránk ma. Az Erzsi és én átvettük a konyhaszolgálatot, így az első utunk a konyhasátorhoz vezetett, ahol Reni várt ránk a megvajazandó kenyerekkel. Gyorsan letudtuk a feladatot, megreggeliztünk, megvártuk a sátorszemlét, és újra azon tanakodtunk, mivel tudnánk még kidíszíteni a körletet. Mivel már semmi egyéb nem jutott az eszünkbe, elmentünk a patak másik oldalára fát gyűjteni az esti tábortűzhöz. – Eközben elindult egy játék : mivel már mindenkinek megvolt az indián neve, kihúztuk egymás papírra vetett nevét, és mellé egy eszközt, amivel a kihúzott személyt meg kellett „ölnünk”. Vacsoráig ’gyilkolásztunk’, és a végén az nyert, aki a legtöbb embert „ölte meg”.Az ebéd utáni csendes pihenőben felállítottuk a tűzhelyet, hogy este csak meggyújtani kelljen. Ezután ismét sportjáték következett (királyzokni), majd miután mindenki teljesen kifulladt, leültünk az ebédlőhelyre, és Zita tanított nekünk népdalokat. Uzsonna után szabadfoglalkozás következett, amit mindenki arra használt fel, hogy megosztotta a másikkal, azt, amit elméletileg nem lett volna szabad, hogy ki kit fog „megölni”, és megtárgyaltuk, hogy hogyan segítünk egymásnak.  Elérkezett a vacsora ideje, így ismét asztalhoz ültünk. Majd átöltöztünk az általunk készített indián ruhánkba, és a még nem lobogó tűz köré ültünk. Már a nap is majdnem lement, mikor megkezdődött a tábortűzi program. Minden őrsnek elő kellett adnia egy betanult szerepjátékot arról, hogy mit csinálnak az indiánok a 4 évszakban.  Nagyon jót mulattunk egymáson. Ekkorra már teljesen besötétedett, csak a tűz lobogott, és a szokásos népdalokat énekelve fokoztuk a jó hangulatot. Mire kialudt a tűz, mindenki megfogta saját kis cókmókját, és őrsönként felsorakoztunk az alakuló téren a zászlószertartáshoz. Hamarosan nyugovóra tértünk, és erőt gyűjtöttünk a másnapi falukutatásra.
   Reggel  táskákkal a hátunkon álltunk készenlétben az induláshoz. Besétáltunk Pilisszentlászlóra, ahol minden őrs megkapta a fekadatát,  majd szétszéledtünk. Annak ellenére, hogy még egy baromfiudvart kerülgetve sem sikerült főtt tojáshoz jutnunk, elégedetten battyogtunk vissza a táborhelyre.  Megebédeltünk, majd a csendes pihenőben elkészítettük az állomásokat az esti erőpróbához. Miután végeztünk, ki is próbáltuk őket, hogy formába hozzuk magunkat estére. Utána négy külön tüzet raktunk, minden őrs egyet-egyet. Ekkor már a nap is lemenőben volt, így kapkodva megvacsoráztunk, majd kihirdetésre került a falukutatás eredménye. Felkapva az indián ruhánkat körbe ültük és meggyújtottuk a négy tüzet. Megkezdődött az erőpróba. Futóverseny, polifoammal való verekedés és skander. Rövidesen hatalmas zűrzavar keletkezett, alig láttam át, ki kivel van, ki kinek az ellenfele. A fárasztó küzdelem után az alakuló téren levontuk a zászlót és nyugovóra tértünk.
    Másnap a reggelinél megtudtuk, hogy az aznapi feladat  wellness állomások létrehozása, ahol megújulhatunk  testileg-lelkileg. Délelőtt még mi, lányok lefeküdtünk a fűbe, a fiúk pedig barrantáztak. Időközben az öldöklős játék is lezárult, kicsit megkésve, és új nevet húztunk. Most az illetőt meg kellett lepni valami aprósággal, segítséggel, amivel megkönnyítjük a dolgát. Ebéd után megkezdődött a wellness délután.  A két lány őrsnél masszírozást lehetett élvezni, a fiúknál  pedig uborkás arcpakolást kaptunk. Elsőnek a Nefelejcs őrshöz ment egy-két ember, míg a többiek elkészültek, majd hirtelen annyian jöttek hozzánk, hogy mi, Búbosbankák alig győztük teljesíteni a kívánságukat. Különlegesség volt, hogy Janka súlyával a hátukra nehezedve lábmasszázst is alkalmazott. Majd pihenésképpen kipróbáltuk az arcpakolást. Annak ellenére, hogy nagyon büdösek lettünk tőle, hűsítő volt. Eközben egy elvesztett fogadás következménye képpen végignézhettünk egy rövid előadást Peti jóvoltából: ha Máté belefekszik a hideg patakba úgy ahogy van, akkor Ő átmászik azon a keskeny fán, ami a víz felett nyújtózkodik. Vacsora után ismét tábortüzet raktunk, majd estig játszottunk és énekeltünk. Aznap mindenki jóízűt aludt a testi-lelki megújulásnak köszönhetően.
    Reggel borzalmas ricsajra ébredtünk –  úgy, ahogy voltunk, pizsamában kiugrasztottak minket a sátorból.  Kideült, hogy Totit, a Törzsfőnököt és a Sámánunkat is elrabolták, így villámgyorsan magunkra kaptunk valamit, bepakoltuk a táskánkba a szükséges felszerelést, sőt, még polifoamot is bekészítettünk, majd a két nagy-és kis őrs különválva nekiindult a portyának, hogy előkerítsük őket. Rengeteget gyalogoltunk, és többször hatalmas köröket megtéve ugyan oda érkeztünk mindig vissza. Johi 5 percenként megkérdezte, hogy mikor érünk már oda, mire Domi mindig azt felelte: hogy még 30 km. Egy idő után kezdett gyanús lenni ez az egész. Nagy nehezen rávettem Domit, hogy mutassa meg a térképet. Ekkor bebizonyosodott, hogy tényleg csak hatalmas köröket tettünk meg mindvégig. Ezt jól kikértük magunknak. Végállomásunk egy szántó melletti apró tisztásnál volt. Leterítettük pokrócainkat, és megpróbáltunk egy jó aludni. De mivel ez csak Dominak sikerült ( látszólag ), felhagytunk vele és tűzifát gyűjtöttünk. Bencének és Johinak sikerült 1 gyufás tüzet rakniuk – szép munka volt! Ennek örömére befaltuk a sós sonkát, mire mindenki borzasztó szomjas lett… Persze vizünk már nem maradt, így a Domi visszaindult, hogy hozzon még a táborból. Addig mi játszottunk és beszélgettünk. Domi visszatérésével rávetettük magunkat a vízre, majd kicipeltük a polifoamokat a szántóra, és onnan néztük a naplementét. Utána szöcskét próbáltunk röptetni – ami sajna nem jött össze – majd elkezdtünk ordítozni, hátha meghallja a rét másik oldalán tanyázó két őrs a hangunkat. Egyszer hallottunk egy halk visszakiabálást, majd semmi. Kicsit elszontyolodtunk, miért nem jeleznek többet, mikor a távolban megpillantottunk két ismerős alakot: Peti és Máté rohantak felénk, mögöttük nem messze pedig a többiek.  Bánatunkra az összes vizünket megitták, majd visszasétáltak a saját ideiglenes táborukhoz. Mi is összepakoltunk, és visszamentünk a táborhelyre – mi sajna nem aludhattunk kint. Már sötét volt, mire visszaértünk, de még így is maradt energiánk bosszankodni azon mennyi fölösleges métert tettünk meg. Legnagyobb meglepetésünkre Gergő, a törzsfőnök és Toti is a táborban vigyorogva vártak bennünket. Valami csoda folytán megkerültek. Levontuk a zászlót, majd bebújtunk az ágyba… illetve csak majdnem, mert közbe jött valami: egy szemtelen darázs okozta a galibát, – miután kétszer belémcsípett én kirohantam zokniban a sárba, majd visszafelé jövet Zitával összefejeltem kisebb agyrázkódást szenvedve!:)  Talán mégis csak „ Kemény diónak” kellett volna lennie az indián nevemnek. Utána még jó sokáig hallottuk, hogy Gergőék jókat nevetnek rajtunk, majd mindannyiunkat elnyomta az álom.
    Reggelre megjött a másik két őrs is, így már az egész tábor tudhatott a tegnap esti kalandunkról. Reggelinél lezárult az angyalkázós játék.  Hamarosan megérkeztek az ovis cserkészek és szüleik, hogy egy napig ők is részesei lehessenek táborbeli életünknek. Számukra ismét felállítottuk az erőpróba állomásait, majd néhányan elmentek velük, és bemutatták nekik a terepet. Visszaérkezésük után kézműves foglalkozásba kezdtünk. Ebédre nagyon finomat ettünk, majd Zita vezetésével újabb két nótát tanultunk meg. Ezt követően készítettünk csapat- és őrsi képeket emléknek. Este ismét tábortüzet raktunk, a Szivacs Őrs még „őrsi szellemet” is állított a tűz tetejére. Mindenki bemutatta egy rövid kis előadásban a portyán szerzett élményeit. Aznap éjjel a Búbosbanka Őrs kihasználta az alkalmat és még utoljára őrködött. Persze olyan álmosan, hogy Johi félálomban beszélt, Erzsi pedig elaludt a vállamon. Ezen az éjszakán mindenki a szabad ég alatt aludt, az ottmaradt ovisokon kívül.          
     Reggel a táborbontás után Gergő lezárta az idei tábort és cuccainkkal megindultunk a misére.  Meglepetésünkre a miséző pap is cserkész volt egykor. Jó tanácsokkal látott el és bíztató szavaival bocsátott el bennünket. Mise után könnyes búcsút vettünk egymástól és további jó nyarat kívántunk egymásnak majd hazaindultunk. Néhányan megállapítottuk, hogy ez volt az eddigi legjobb táborunk.
írta: Kis Virág