Walper Ferenc atya életrajza
Csobánkai ember
1929. február 7-én született Csobánkán. A gimnáziumot a Szentendrei Római Katolikus Egyházközösségi Gimnáziumban (ma Ferences Gimnázium) kezdte, 1944 őszétől a budapesti Piaristáknál folytatta. A második világháború idején egy orosz katonatiszt majdnem kivégezte a hátsó kertben. A golyó a nyakát érte. Milliméterek választották el a haláltól, de édesanyja lélekjelenlétének köszönhetően hamar rendes orvosi ellátásban részesült. Így másodjára köszönhette meg az életét neki.
Isteni ember, Európai ember
1946 márciusában családjával együtt kitelepítették Németországba. Ez aztán élete végéig mély nyomokat hagyott benne, hiszen egész életében nagyon szerette Csobánkát. Erről később így irt: „A kitelepítés nagy fizikai és lelki fájdalmat jelentett számomra. Ez az érzés nagyon nehezen csendesedett el bennem.” Családjával a kelet-németországi Wertheimbe került. Itt a papi hivatást választotta: „Teológiai tanulmányaimat Németországban és Svájcban végeztem. Pappá az utolsó tábori püspök: Hász István szentelt 1952-ben.” Rómában kánonjogot hallgatott,amit Bécsben fejezett be. Itt a Canisianusheim Rosenburg am Kamp (a késői hivatások szemináriuma) első prefektusa, majd annak rektora lett.
Kapcsolata Magyarországgal sohasem szakadt meg. Az 1956-os forradalom idején az Osztrák Vöröskereszt megbízásából a Magyarországra irányuló segélyszállítmányok koordinátora volt. Október 31-én Mindszenty bíboroshoz vezetett egy delegációt. „Már visszafelé tartottunk, amikor Lábatlan és Szőny között belénk hajtott egy kivilágítatlan autó. A sofőrömet és engem a szőnyi kórházba vittek. Dr. Rományi Béla látott el és kezelt bennünket. Később tudtam meg, hogy azért, mert bennünket ellátott és kijuttatott az országból, elfogták. Szerencsére sikerült megszöknie, ma Norvégiában él és dolgozik.”
Életének nagy része kemény munkával telt. Sok feladatkört látott el egyszerre. Különböző német egyházmegyékben hittanárként teljesített szolgálatot. Ezenkívül több német egyházi szervezet vezetői feladatát látta el. Volt pápai kamarás, pápai prelátus, apostoli protonotárius és kanonok is. Mindezek a feladatkörök sok munkát róttak ki rá, amelyeket azonban türelemmel és soha nem lankadó optimizmussal becsülettel elvégzett. Ezek alatt az évek alatt több könyvet is írt német nyelven.
A hazatérés embere
A ’90-es évek elején Walper Ferenc atya már újra Magyarországon élt, és Budapesten vezette a Német lelkészséget.
Kezdeményezésére kezdődött el a Segítő nővérek rendházának felépítése a csobánkai plébániakertben. Ferenc atya kérésére az egyházközség átadta a rendnek a szükséges területrészt; az építkezés befejeztével ő is Csobánkára költözött, és minden lehetséges módon segítette az egyházközség, de tágabb értelemben az egész falu életét.
1994-ben munkájának elismeréséül megkapta a Magyar Köztársaság arany érdemkeresztjét,két évvel később pedig az Osztrák Köztársaság nagy édemjelét.
Gyermekkori cserkész élményei hatására – elsősorban a cserkészet támogatására – 1997-ben létrehozta az édesapjáról elnevezett Walper István Alapítványt a faluban folyó hitéleti tevékenységek és az ifjúsági élet segítésére.
Az időközben hivatalosan is magalakult 1001-es Szent Anna cserkészcsapat otthonául pedig megépíttette a Walper István alapítványi házat. Nyugdíjas éveit a Segítő Nővérek Rendházában töltötte. Itt is tért vissza az Atyához 2006. december 14-én.