A falu majálisán a csapatunk hagyományaihoz híven, idén is indult a főzőversenyen, ahol zöldborsós csirke aprólék ragu levest főztünk. A sikerünk titka három dologban rejlett. Az egyik az, hogy a cserkész leleményes és azzal valamint abból főz amit talál. Másodszor a mesterszakácsokhoz híven az ízeket csak úgy párosítjuk, és a fűszerekkel könnyedén bolondítjuk a kész ételt. Harmadszor pedig a szorgos kezeknek köszönhetően minden elkészült időre.
Na de a lényeg, hogy kategóriánkban az első helyen végeztünk!
A főzőverseny mellett rengeteg gyerekprogram, és ügyességi játék várta a cserkészeinket a sportpályán, valamint a Csobánc Néptánc csoport is színpadra lépett, amelynek több tagja is cserkész, és egy színvonalas műsort adott elő.
A galéria megtekintése a képre kattintva.