Október 23 – Megemlékezés

Október 23-án (kedden) 18:00-kor, mi is részt veszünk az 1956. évi forradalom kitörésének és a Magyar Köztársaság kikiáltásának évfordulója alkalmából megrendezett megemlékezésen.

Helyszín: Baross Péter Közösségi Ház – Csobánka

A megemlékezési műsort a Leányfalui Szekér Színház adja, amelyre a belépés díjtalan.

Megjelenés egyenruhában!

Október 6.

Az aradi vértanúk emléknapja…

Ünnepi megemlékezés október 6-án (szombaton) 10.00 órai kezdettel a Közösségi Házban!

A megemlékezésen cserkész egyenruhában veszünk majd részt.

“Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.”
Kiss Ernő – 1849. október 6

Családi kirándulás

Hétvégén a szép idő is kedvezett nekünk, így egy jó hangulatú, őszi családi kiránduláson vehettünk részt, ahol az új cserkészeink megismerkedhettek az őrstársaikkal, az érdeklődők a cserkészettel, a szülők pedig csapatunk vezetőivel.

A délutáni sétát egy közös esti sütögetés követett, amellyel a naplementét vártuk meg, hogy elindulhassunk haza a sötétben. A túra során szerettünk volna szarvasokat is hallgatni, de idén úgy sikerült, hogy a szarvasok hallgattak minket. Majd jövőre ügyesebbek leszünk!

Nem is bánom, hogy mi voltunk a hangosabbak, mert ez azt jelentette, hogy minden gyerek jó hangulattal vett részt a kiránduláson.

Családi kirándulás szarvasokkal

Az őszi színes lombú erdők egyedi hangulatú pillanatai a hűvös őszi estéken a szarvasbikák bőgése. Nálunk ez már hagyomány, hogy közösen járjuk be Csobánka erdeit, hallgatva az éjszaka hangjait, különös tekintettel a gímszarvasok nászának kiemelkedő eseményére, a szarvasbőgésre.

Az idei évben SZEPTEMBER 29-én (szombaton) vágunk neki a 8 km-es távnak, amelyre várjuk a testvéreket és a szülőket is! Tartsunk egy közös családi délutánt, sütögetéssel a Pilisszentkereszt alatti szurdokban, majd sötétedés utáni kis esti sétával a szurdokon keresztül Csobánkára.

Találkozó: 14.00-kor Csobánka, Fő téren
A túra hossza oda és vissza 8 km, hazafelé este sötétben, ezért mindenki hozzon magával fejlámpát, bakancsot, meleg ruhát, esőkabátot, ha az idő megkívánja.

Vacsorához való kolbászt, virslit, szalonnát és bármi finomat ami sütögetéshez megfelel, mindenki otthonról hozza.

Mi biztos, hogy ott leszünk, reméljük többen is velünk tartotok!

2018/2019 tervezett programjaink

2018. II. félév

  • szeptember 16. (vasárnap) Évnyitó
  • szeptember 29. (szombat) Szarvasbőgés hallgatás
  • október 6. (péntek) Nemzeti Emléknap megemlékezés
  • október 14. (szombat) Kerületi Kósza Program
  • november 02-04. (péntek-vasárnap) Őszi portya
  • november 11. (vasárnap) Cserkész Református Istentisztelet
  • november 24. (szombat) Ádventi-koszorú készítés
  • december 16. (vasárnap) Walper Ferenc atya emlék mise
  • december 21. (péntek) Fénylánc
  • december 22. (szombat) Csapatkarácsony
  • december 24. (csütörtök) Misztérium játék

2019. I. félév

  • február 02. (szombat) Csapatfarsang
  • február (rajonként) Téli-portya
  • március 15. (csütörtök) Nemzeti ünnep
  • március 16. (szombat) Teljesítmény túra
  • április 19. (nagypéntek) Ifjúsági Oszoly keresztút
  • április 20. (nagyszombat) Húsvéti kézműves kiscserkészeknek
  • április 26-28. (péntek-vasárnap) Pilisi Cserkész Találkozó
  • május 01. (szerda) Falu majális, főzőverseny
  • június 16. (vasárnap) Évzáró Szentmise
  • július 5-14. (péntek- vasárnap) nyáritábor
  • július 9-12 (kedd-péntek) kiscserkész tábor

 

MŰKÖDÉSI HOZZÁJÁRULÁS: 4000 Ft/cserkész
(Magnet Bank) 16200010-10058152-00000000
Nagy családosok részére kedvezményt biztosítunk, amely a csapatba járó testvérek létszámától függ. Családos kedvezmény részletei felől érdeklődjön e-mailben.

Az év során további várható kiadások:

  • Őszi portya: 5000-6000 Ft
  • Pilisi Cserkész Találkozó: 5000 Ft
  • Nyáritábor: 20.000 Ft Cserkész / 10.000 Ft Kiscserkész