Címke: Barát kúti-rét

Cserkésztábor beszámoló

Barát-kút
2018. július

Július 4-én, szerdán, gyönyörű napra ébredtek a csobánkai Cserkészcsapat vezetői, akik reggeli indulással nekivágtak az idei pilisi Cserkészkörzettel közösen megrendezett cserkésztábornak és annak elő-táborának. A munkálatok egyből elkezdődtek, így hamar elkészültek a legszükségesebb építmények. Pár fárasztó nap után elkészülten és büszkén várhattuk a szombaton érkező fiatal cserkészeket, hogy a tábort hivatalosan is megnyissuk.

Nem is haboztunk, cserkészekhez méltóan, állandó lehetőséget biztosítottunk a gyerekeknek szórakozásra, közösségi élet tovább építésére, lelki és fizikai javak fejlesztésére. Minden nap várta valami egészen elképesztő az ott táborozókat, legyen szó strandról, métáról, vetélkedőkről, szabad ég alatti alvásról, próbatételekről vagy akár a cserkészet alapítójának, egykori esküvőjének újra játszásáról.

Ezek az élménydús és maradandó programok nem jöhettek volna létre a pilisi körzet összehangolt és finoman kivételezett munkája nélkül, ami azt a célt szolgálta, hogy a több, mint 250 táborozó olyan pluszt kapjon, amit egész évben mesélhet majd otthon és az iskolában.

A tábor idejének a felén csapatunk legkisebb korosztálya is lejött hozzánk Esztergom közelébe. A megérkező hidegfrontnak köszönhetően akár fújt a szél és szakadt az eső, a vezetők rendíthetetlenül vágtak neki a kiscserkészek biztonságát jelentő sátrak és ponyvák felhúzásához. Szerencsére betegséggel és sérüléssel nem, csak kalandokkal és tapasztalatokkal gazdagodtunk aznap és a kiscserkészek biztonságuk tudatában hunyták le szemüket álomra a táborba költözésük első napján. Ők csak szombat estig maradtak velünk, de azt a kevés időt is olyan vidámsággal töltötték meg, hogy az frissítőleg hatott az egész csapat hozzáállására.

Reméljük, hogy a cserkészek és a kiscserkészek a megélt kalandok és a sok megtanult cserkész ismeret alapján azzal a jelmondattal mentek haza a másfél hétnyi táborozás után, amit az alapítónk hagyott ránk: jobb állapotban hagyjuk magunk mögött a világot, mint ahogy azt találtuk.
(Winkler Gellért)

Nyári tábor – Barát kúti-rét (Pilisszentlélek)

Az idei évben a Pilisi Cserkészkörzettel együtt (250 cserkész) megyünk közös táborozásra a Barát-kúti rétre,  Pilisszentlélek település mellé.  A cserkészek   a tábor teljes idején részt vesznek, vagyis július 7-től (szombat) július 15-ig (vasárnap) összesen kilenc napot töltenek majd lent.  A kiscserkészek a tábor közepétől, július 11-től szerdától lesznek majd velünk július 14-ig (szombat) estig.

Az eddigi megszokott rendhez képest a táborba történő jelentkezés papír alapon történik majd.

Időpont: 2018. július 7.  (szombat) – 2018. július 15. (vasárnap)
Előtábor: 2018. július 04. (szerda) – 2018. július 7. (szombat) csak vezetőknek és 18 életévüket betöltött cserkészeknek van rá lehetőségük
Táborhely: Pilisszentlélek, Barát kúti-rétek, (Komárom-Esztergom megye, Esztergomi járás)
Tábor díj cserkészeknek: 20.000 Ft
Tábor díj kiscserkészeknek: 10.000 Ft
Utazás cserkészeknek:  Találkozó: (2018. július 07) 8:00-kor Csobánka, Főtér. Onnan a cserkészek kigyalogolnak a pilisszentkereszti kereszteződéshez, majd 9:04-kor érkező busszal a Két bükkfa-nyeregig, ahonnan gyalog közelítik meg a táborhelyet (7 km) .
A hazautazás szervezés alatt
A kiscserkészek utazása autóval történik, amelyről az érintett szülök külön levélben kapnak tájékoztatást. A táborhely autóval Csobánkáról kényelmesen 25 perc, Pilisszentkeresztről 13 perc alatt megközelíthető.

A tábor részvételi díját a csapat bankszámlájára kérnénk elutalni:
MagNet Bank 16200010-10058152-00000000 

Amennyiben a tábor díja a családoknak gondot okoz, akkor keressenek, megpróbáljuk megoldani! Emiatt senki se maradjon otthon. Ha valaki a tábordíjon felül még esetleg hozzá tud valamivel járulni, akkor szintén keressenek meg, a segítséget előre is köszönjük.   

A tábor során a szülők és érdeklődők számára külön nyílt napot tartani nem fogunk, ellenben lesz lehetőség a tábor megtekintésére előre egyeztetett időpontban.

Több éve működő szokásunkhoz híven kérünk minden cserkészt, hogy a táborba egy üveg lekvárt, vagy mézet, vagy mogyorókrémet, hozzon le magával. Ezzel tudják segíteni/támogatni a tábori ellátmányt.

A TAJ kártyáról, személyigazolványról, diákigazolványról és egyéb kedvezményre jogosító kártyákról másolatot – kérjük – küldjenek le a cserkésszel a táborba. A 19/2012. (III. 28.) NEFMI rendelet alapján minden 18. életévét be nem töltő gyermek táborozásához szükséges egy szülői nyilatkozat, mely szerint a gyermeknek nincs semmilyen fertőző betegsége. Ezt a nyilatkozatot személyesen vagy e-mailben mindenki részére eljuttatjuk.

A szállás sátrakban lesz megoldva, amit a a vezetők maguknak biztosítanak. A cserkészek és a kiscserkészek részére közös nagy sátrakat a csapatunk biztosít!

Ajánlott felszerelés nyári táborba
Táborhoz:
– a cserkészek és a vezetők számára saját sátor
– nagy hátizsák (50-80 literes, a pakoláshoz)
– kis hátizsák (20-35 literes-iskolatáska, egész napos programokhoz)
– hálózsák (lehetőleg meleg, ebben alszunk)
– polifoam (laticell/derékalj stb., ezen alszunk)
Ruházat:
– esőkabát
– cserkész egyenruha (ing, nyakkendő, nyakkendőgyűrű/gubacs)
– 10 db alsónemű
– 10 db zokni (ebből 3 db legyen vastagabb a túracipőhöz)
– legalább 8 db póló
– 3 db rövidnadrág,  2 db hosszúnadrág
– 2 db pulóver
– melegítő felső + alsó (éjszakára)
– fürdőruha – sapka/kalap (napsütés ellen)
Lábbeli:
– túracipő (bakancs, vagy lehetőleg magas szárú vízhatlan cipő)
– sportcipő (sportolásra alkalmas félcipő, tornacipő)
– szandál (ha nincs akkor papucs, megkönnyíti a fürdést és kevésbé mozgós programokon is jó)
Tisztálkodó szerek:
– törülköző (nagyméretű) – szappan vagy tusfürdő
– fogkefe, fogkrém
– papírzsebkendő
Étkezéshez:
– csajka (fém mélytányér, ha nincs akkor jó a műanyag is)
– kanál, kés, esetleg villa (mindenképpen fémből)
– bögre (fém, ha nincs akkor műanyag)
– kulacs (ha nincs akkor 1,5 literes PET palack)
– vászon “csajka-zsák” (étkészletet tárolására alkalmas bármi)
Szükség lehet:
– elemlámpa (esetleg fejlámpa, pót elem)
– bicska – szúnyogriasztó (legkevésbé fontos)
– biztosítótűk
– mosószappan (ha szeretnél a tábor felénél ruhákat mosni lavórban)
– szennyes tároló (vászonzsák, zacskó)
Ami feltétlen fontos:
– diák igazolvány
– TB kártya (elég a másolata)
– EÜ igazolás (3 napnál nem régebbi szülői nyilatkozat)
– tábordíj
– személyes gyógyszerek (pl.: allergia, elleni)
– utazás napjára ebéd (néhány szendvics)
Tanácsok:
– a hátizsákba indulás előtt nem édesanyánk pakol, hanem mi
– a hátizsákba célszerű kategóriánként nejlonzacskóba csomagolni
– “nem egyedi megjelenésű” felszereléseket érdemes megjelölni, hogy tudjuk, hogy a miénk (minden olyat, amit könnyű összekeverni pl.: evőeszközök, fehérneműk stb.)
– költőpénz felesleges, hiszen nem lesz hol elkölteni
– mobiltelefont a tábor ideje alatt a cserkészek és az őrsvezetőik kikapcsolva tartják. A szülők bármikor elérhetik a tábor vezetőit. (Telefonszámokat majd egyeztetünk mindenkivel.)
– bejáratott túracipőben gyere
– ne a legújabb, legértékesebb ruhaneműket hozd
– ha esetleg fehérneműből, zokniból nincs elég akkor tábor közepénél lesz lehetőség mosni (ehhez szükség van mosószappanra)