Címke: október 23

Október 23.

1956. október 23-a örökké élni fog a szabad emberek emlékezetében. Ezen a napon nem csak magyarok, idősek vagy fiatalok áldozták életüket a hazáért, hanem nagyon sok cserkész, akiknek utolsó percben is a cserkészet alapítójának híres mondata lebeghetett a szeme előtt: “Igyekezzetek ezt a világot egy kicsit jobb állapotban magatok mögött hagyni, mint a hogy találtátok: úgy amikor eljön halálotok órája, boldogan halhattok meg abban a tudatban, hogy nem vesztegettétek el az időtöket, megtettétek, ami tőletek telt.” Így nem mehetünk el megemlékezés nélkül a mai nap mellett. A cserkészcsapatunk a falu lakóival közösen tartott ünnepségen vesz majd részt.

Találkozzunk cserkész egyenruhában 2017. október 23-án (hétfőn) este 6-kor a Közösségi Ház udvarában, ahonnan közösen elmegyünk elhelyezni a megemlékezés koszorúit, majd azt követően részt veszünk a Közösségi Ház Dísztermében Schäffer Erzsébet által tartott „1956 Gyermekszemmel” című emlékezésére!

1956. október 23

Idén, 60 éve…

1956. október 23-a örökké élni fog a szabad emberek és nemzetek emlékezetében. E nap a bátorság, az öntudat és a győzelem napja volt. A történelem kezdete óta nincs még egy nap, mely világosabban mutatja az ember csillapíthatatlan vágyát a szabadság iránt – bármily kicsi is a siker esélye, s bármily nagy is az áldozat, amit követel. A felkelés letöréséhez több mint 200 ezer szovjet katonára volt szükség, de a magyar nemzet szellemét és reményét nem lehetett legyőzni. Sőt a forradalom megőrizte a nemzet öntudatát, és mindenhol életben tartotta a szabadság emlékét. Nem kétséges, hogy a győzelem utólag született, de az emberség mégiscsak felülkerekedett, hiába tiporták rendőrcsizmákkal.

Emlékezzünk együtt a falu lakosaival…

Találkozzunk cserkész egyenruhában 2016. október 23-án (vasárnap) délután 5-kor a Közösségi Házban!

Október 23.

Az 1956-os forradalom Magyarország népének a sztálinista diktatúra elleni forradalma és a szovjet meg­szállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákoknak az egyetemekről kiinduló békés tün­te­té­sével kezdődött 1956. október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával feje­ződött be Csepelen november 11-én.

Az október 23-i budapesti tömegtüntetés a kommunista pártvezetés ellenséges reakciója és a fegyvertelen tömegre leadott véres sortűz következtében még aznap éjjel fegyveres felkeléssé nőtt. Ez a kormány bukásához, a szovjet csapatok visszavonulásához, majd a többpártrendszer visszaállításához és az ország demokratikus átalakulásának megkezdéséhez vezetett. November első napjaiban az új kormány megkezdte a tárgyalásokat a Szovjetunióval a szovjet csapatok teljes kivonásáról, a Varsói Szerződésből való kilépésről és az ország semlegességéről. A szovjet politikai vezetés azonban a kezdeti hajlandóság után meggondolta magát, és miután a nyugati nagyhatalmak biztosították arról, hogy nem nyújtanak a magyar kormánynak segítséget, november 4-én a szovjet csapatok hadüzenet nélküli háborút indítottak Magyarország ellen. Az aránytalan túlerővel szemben egyedül maradt ország több napon át folytatott hősi szabadságharca végül elbukott.

A harcokban a titkosítás alól 1993-ban feloldott statisztikai adatok szerint 2652 magyar és 720 szovjet állampolgár esett el. A forradalom következményeként kb. negyedmillió magyar hagyta el az országot, nyugatra menekülve.

1957. januártól a forradalom résztvevőit tömegesen börtönözték be, majd sokukat kivégezték. A brutális megtorlást és a magyar nép elnyomását az ENSZ és a világ közvéleménye egyaránt elítélte. A forradalom leverését követő évtizedekben Magyarországon tilos volt erről az időszakról beszélni, ellenforradalomnak bélyegezték. 1989. október 23. óta ez a jeles nap kettős nemzeti ünnep Magyarországon: az 1956-os forradalom kitörésének napja és az 1989-es Magyar Köztársaság kikiáltásának napja.